A foglalkozási megbetegedések világszerte hatalmas méreteket öltenek, naponta több ezer ember hal meg a foglalkozásával összefüggő károsodás miatt. Magyarországon a foglalkozási megbetegedések, és ezen belül a foglalkozási daganatok is meglehetősen kevés figyelmet kapnak a háziorvosok, és a különböző szakorvosok között is. Ezek olyan megbetegedések, amelyekre nem csak a foglalkozás-orvostan szakvizsgával rendelkező orvosoknak kellene figyelni és felfigyelni. Felismerésük bejelentési kötelezettséggel jár, kivizsgálásra kerülnek, és nyilvántartásba veszik őket. Magyarországon nagymértékű az aluljelentettsége ezeknek a megbetegedéseknek, a becslések szerint 50-90 %-os. Európa szerte a leggyakoribb, legtöbb embert érintő kockázati tényezők a zaj, és az UV-sugárzás, de egyre inkább hangsúlyt kap a munkahelyi distressz sok téren egészségkárosító hatása, mely a 10 leggyakoribb halálokból 7 esetében egyértelmű összefüggésbe hozható a kialakulással. Európai viszonylatban a leggyakrabban a vázizomrendszeri megbetegedések kerülnek bejelentésre, mint foglalkozási megbetegedés, de az egyes betegségtípusok gyakoriságának eloszlása országonként változik. A daganatos megbetegedések okozta halálozás a második helyen szerepel a leggyakoribb halálokok között az európai statisztikák szerint. Közülük hagyományosan 4 % (Doll és Peto után), de frissebb becslések szerint 8-10 % az aránya a foglalkozási daganatoknak. Ez a szám a férfiak körében akár 15-20-ra is felkúszhat. A becslések alapján 2014-ben Magyarországon feltehetőleg több, mint 3500 foglalkozás eredetű daganat lett újonnan diagnosztizálva, mégis összesen csak 22 olyan eset került nyilvántartásba, amit foglalkozási eredetűnek nyilvánítottak. Miért lehet ez a súlyos lemaradás, egy olyan területen, aminek fontos népegészségügyi következményei vannak, hiszen a foglalkozási megbetegedések mind megelőzhetőek lennének a megfelelő intézkedésekkel, és a szabályok betartásával, ezzel elkerülve sok-sok értelmetlen halálesetet? Talán ez a téma nem kapja meg a kellő figyelmet sem az általános orvosképzés, sem a későbbi orvosi pályafutások során, ami biztosíthatná, hogy minden orvosban felmerülhessen a foglalkozási megbetegedés gyanúja, ha találkozik vele.