„Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program” III. tengely intézkedéseinek hatásai a Tokaji Kistérségben - Félidei jelentés

Dátum
2010-06-04T06:30:09Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Mindent egybevetve a III. tengely intézkedéseiből a Tokaji Kistérségben – a Program félidejénél összegezve – 26 projekt támogatási kérelmére, 3.312.000.euró, azaz több mint 851.184.000,-Ft támogatási összegr l született döntés, 27 munkahely létrehozása és 6 megőrzése mellett. Fenti számok tükrében csak a mikrovállalkozások fejl dése volt a gazdasági válság miatt aluligényelve, de ezt a második fordulóban megtehették tavalyi év végéig. A vidéki örökséghez ha hozzávesszük, hogy a „Tokaj-HegyaljaVilágörökségéért” programban a Nemzeti Fejlesztési Tervből 7 kistérségi település is kiemelt támogatásban részesült, akkor már inkább érthető a pályázók távolléte. Ezeken kívül viszont az összes megjelent kiírás sikeresen teljesítettnek mondható a Tokaji Kistérségben a fenti számok tükrében és a következő két megállapítás miatt, melyet – véleményem szerint – csak igen kevesen mondhatnak el kistérségükről az ÚMVP III. tengely intézkedéseik eddigi hatásairól : Minden érvényes támogatás iránti kérelmet benyújtó pályázó nyert a Tokaji Kistérségben. Minden jogosult önkormányzat, minden kiírásban sikeresen igényelt támogatást pártpolitikai szimpátiától függetlenül.

Leírás
Kulcsszavak
ÚMVP, III. tengely, Tokaj, kistérség
Forrás