A dolgozat célja annak felvetése volt, hogy az önazonos, az egyén által értelmes élet élményén keresztül jelentős életminőség-javulás érhető el a multi-stressz miatt megterhelődött coaching kliensek esetében, és az érdemesség kérdésével való munka, a saját önazonos életének megteremtésén való fáradozás nem csupán egyfajta érzelmi coping, amely erőforrásokat szabadít fel a problémafókuszú coping számára, hanem a stresszorok reális hatótávolságának csökkentésén keresztül egészség megőrzésének útja is lehet. Ezt a feltevést egy rendszerszemléletű egészség-koncepcióval támasztottam alá, ahol az egészség nem más, mint az egyén és az őt magába foglaló rendszer fizikai és nem-fizikai („lágy”) tényezőinek kölcsönös függésén alapuló dinamikus egyensúlya. Ebben a modellben az érdemesség, mint szalutogén tényező tapasztalata, szubjektív élménye az egyén és a rendszer folyamatos kölcsönhatásának eredményeként jön létre, és az egyén stresszel szembeni ellenálló-képessége nagymértékben függ tőle, és az egyén életminőségében javulás érhető el azáltal, hogy az éltét értelmesnek érzi, vannak saját céljai, amelyek mentén a döntéseit meghozhatja, és cselekedeteivel hatással tud lenni az őt magába foglaló rendszerre, érdemes tehát dolgoznia a céljai megvalósításán.