Z generációs pályakezdők felelősségvállalása változatos munkahelyi környezetben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat célja annak vizsgálata volt, hogy a változó munkahelyi környezet negatív hatással van-e a Z generáció friss pályakezdőinek felelősségvállalására. A tanulmány részletesen feltárta a Z generáció munkaerőpiaci jellemzőit, valamint elemezte a felelősségvállalás és a változásmenedzsment kapcsolatát. Bemutatta a Belbin csoportszerepeket és James Sale motivációs térképét, valamint a döntéshozatal jelentőségét a mindennapi életben. A kutatás során a Belbin teszt sokszínű csapatdinamikát, míg a motivációs teszt a szakmai fejlődés iránti nyitottságot és motivációt igazolta a Z generáció körében. A kérdőíves vizsgálatok alapján pedig kiderült, hogy a fiatal pályakezdők pozitívan vagy legalábbis nem negatívan reagálnak a változó munkahelyi környezetre, és képesek alkalmazkodni annak dinamikájához. Így a kutatás nem igazolta a hipotézist, miszerint a változó környezet csökkentené a felelősségvállalásukat. Végül a dolgozat a coaching típusú vezetést javasolja, amely támogatja a fiatalok önismeretét, önkifejezését és a munka-magánélet egyensúlyát.

Leírás
Kulcsszavak
coaching, Z generáció, változásmenedzsment
Forrás