A szakdolgozatomban arra a megállapításomra keresem a választ, hogy a közfoglalkoztatás, mint foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai eszköz, mennyire hatékony. Ez alatt azt értem, hogy a célja és a megvalósulása között nincs mindig megfelelés. Az egyik ilyen kitűzött cél, a munkanélküliek reintegrálása a munkaerőpiacra, vagy legalábbis ennek minél hatékonyabb segítése. Másik kitűzött célja a közfoglalkoztatásnak, hogy egészséges, munkaképes emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek, és ez munka értékteremtő legyen. Kutatási tapasztalatom azt bizonyítja, hogy a reintegráció csak nagyon elenyésző százalékban valósul meg, amely több tényezőre vezethető vissza. Melyet dolgozatomban kifejtek. Magáról az értékteremtő munkáról a közfoglalkoztatottak között is „vita” folyik. Ez nézőpont kérdése, hiszen kinek mi az értékteremtő jelentése. Mivel ez a foglalkoztatási típus biztos és kézenfekvő megoldás, így azt a következtetést vontam le, hogy a közfoglalkoztatás létrehoz és megőriz egy bizonyos társadalmi réteget, akik később nem tudnak, vagy nem akarnak visszatérni a munkaerőpiacra. Erre a jelenségre mindenképp használható megoldást kellene találni.