Fernando Sor élete és munkássága

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témája Fernando Sor élete és munkássága. Korának egyik elismert és megbecsült tagjának számított a gitárosok körében és óriási hatással volt mind az akkori, mind a későbbi gitárosokra. Dolgozatomban mélyrehatóbban foglalkozom a Méthode pour la Gitarra című pedagógiai művével, illetve átfogóan ismertetem valamennyi etűd-sorozatát. Az első fejezetben ismertetem a 18. század végi események összességét és a kor történelmi hátterét. Rávilágítok Sor életének főbb momentumaira és szót ejtek legfontosabb műveiről illetve azokról a személyekről, akik nagy hatással voltak munkásságára. A második fejezetben részletesebben bemutatom Sor Méthode pour la Gitarra című írását, melynek eredetisége sok éves pedagógiai, illetve koncertező művészi tapasztalatainak együttesében rejlik, melyek mind forrásként szolgáltak könyve megírásakor. Átfogóan elemzi a gitár játék során felmerülő összes technikai problémát, segítséget nyújt azok megoldásában, illetve célravezető, hasznos tanácsokkal látja a gitározni vágyók sokaságát. A harmadik fejezetben nagy vonalakban ismertetem Sor hat etűd-sorozatát, melyeknek kiemelkedően magas színvonala figyelemre méltó tehetségéről árulkodnak és meghatározó szerepük lesz a gitár tanítása és tanulása során.

Leírás
Kulcsszavak
Fernando Sor
Forrás