9630772949
| dc.date.accessioned | 2008-12-11T11:44:08Z | |
| dc.date.available | 2008-12-11T11:44:08Z | |
| dc.description.abstract | John Fowlest két nagy sikerű könyve, A lepkegyűjtő és A francia hadnagy szeretője (és az ezekből készült filmek) tették világhírűvé. Nemrégiben A mágus című, majd' két évtizeden át írt és kultikussá vált alkotása is megjelent magyarul, most pedig talán legambiciózusabb nagyregénye, a Daniel Martin kerül a közönség elé. A címszereplő, egykor ígéretes színműíró abból a nemzedékből, amely az ötvenes években végzetesen elszigetelődött és talajt vesztett, "kiszáll a buliból", és a hetvenes évekre sikeres hollywoodi forgatókönyvíró lesz. Egyik este, mikor éppen búcsút vesz fiatal barátnőjétől, Jennytől, a filmcsillagtól, akivel bevallottan cinikus viszonya van, egy telefonhívás Angliába szólítja. Volt felesége, Nell tolmácsolja neki ifjúkori barátja s későbbi sógora, a filozófiaprofesszor Anthony Mallory kérését, hogy halálos ágyán fekve még egyszer, utoljára látni szeretné Danielt. És ekkor kitárul a múlt ajtaja. Daniel nemcsak elvált feleségével és nagylányával, gyerekkorának helyszíneivel és egyetemi éveinek emlékeivel szembesül, hanem sógornőjével, Jane-nel is, akivel annak idején rövid viszonya volt, s akivel most Anthony kérésére ismét megpróbál baráti kapcsolatba kerülni. Daniel Martin filmes létére úgy érzi, írásban kell rögzítenie önmagáról való tudását, nem filmen, mert "a film, miközben megteremti saját múltját, saját forgatókönyvének és saját felvételének múltját, egyúttal és egyazon időben elpusztítja nézője emlékezetét. A képek... felülírják a valós múltbéli tapasztalat igazságát, bármilyen homályos és elmosódott lett légyen is az; mintha, romokra bukkanván, építészekké, és nem archeológusokká kellene válnunk. Meggyilkolnám a múltamat, ha kamerával próbálnám megidézni; és hogy épp azért, mert szavakban nem igazán vagyok képes megidézni - csak a mások emlékeiben és érzékenységében elraktározott rokon élmények felidézésében reménykedhetem -, kell hogy megírjam." Daniel Martin filmes létére úgy érzi, írásban kell rögzítenie önmagáról való tudását, nem filmen, mert "a film, miközben megteremti saját múltját, saját forgatókönyvének és saját felvételének múltját, egyúttal és egyazon időben elpusztítja nézője emlékezetét. A képek... felülírják a valós múltbéli tapasztalat igazságát, bármilyen homályos és elmosódott lett légyen is az; mintha, romokra bukkanván, építészekké, és nem archeológusokká kellene válnunk. Meggyilkolnám a múltamat, ha kamerával próbálnám megidézni; és hogy épp azért, mert szavakban nem igazán vagyok képes megidézni - csak a mások emlékeiben és érzékenységében elraktározott rokon élmények felidézésében reménykedhetem -, kell hogy megírjam." | hu |
| dc.identifier.bibid | bibFSZ952755 | hu |
| dc.identifier.isbn | 9630772949 | hu |
| dc.identifier.opac | http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ952755 | hu |
| dc.identifier.uri | http://hdl.handle.net/2437/55468 | |
| dc.title | 9630772949 | hu |