Az utazásszervezés és utazásközvetítés tevékenysége
Absztrakt
A dolgozatomban egy debreceni mikrovállalkozás, a Forum Travel Center Utazási Iroda működésének segítségével mutattam be az utazási vállalkozások tevékenységi köreit. A KKV-kal kapcsolatos fogalmi meghatározások ismertetését követően, megvizsgáltam a kis- és közepes vállalkozások szerepét Magyarországon és a gazdaságban betöltött szerepüket. Ezt követően összefoglaltam az idegenforgalom fejlődésének történetét, írtam a turizmus gazdaságra gyakorolt hatásáról, és bemutattam az utazással foglalkozó vállalkozások típusait. Majd az utazási irodák alapításának, működésének és bővülésének meghatározását fogalmaztam meg. Dolgozatom második felében az utazási vállalkozások tevékenységi körét elemeztem, mint az utazásszervezés és -közvetítés. Végezetül az általam választott cég működését és fejlődését mutattam be, valamint elkészítettem a vállalkozás SWOT- analízisét.