Egyéni vállalkozók nyereségadózása hazánkban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban az egyéni vállalkozók nyereségadózását vizsgáltam. A kisadózó vállalkozások szabályaival indítottam, ahol szóba került az egyéni vállalkozás, amely dolgozatom központi eleme, így az összes szabályára igyekeztem kitérni. Beszámoltam a létrehozásához elengedhetetlen minden előírásról, valamint az ehhez szükséges adatokról, illetve szót ejtettem a szüneteltetéséről is. Az egyéni cég szabályairól is igyekeztem minél több információt beleszőni, ugyanis nagyban kapcsolódik a témához, majd egy összehasonlítást is készítettem az egyéni cégről és az egyéni vállalkozásról. A továbbiakban az egyéni vállalkozóval, mint személlyel foglalkoztam, ahol többek között azt is vizsgáltam, hogy ki válhat, vagy éppen ki nem válhat ilyesfajta vállalkozóvá. A mezőgazdasági tevékenységet végzőkre is kitértem, amely részben a mezőgazdasági őstermelők, a családi gazdaságok és a családi mezőgazdasági társaságok speciális szabályait és kedvezményeit vizsgáltam. Dolgozatom fő részét az egyéni vállalkozók jövedelemadózása jelenti, így elemeztem a vállalkozói személyi jövedelemadó szerinti adózás, az átalányadózás, valamint a kisadózó vállalkozók tételes adójának minden szabályát és előírását. A folytatásban kitértem az ÁFA alanyi adómentesség lehetőségére is. Végezetül dolgozatom kutatás részét egy esettanulmány képezi, amelyben azt vizsgáltam, hogy egy főállású egyéni vállalkozó a különböző jövedelemadózási módokkal hogyan járna, valamint hogy adott esetben számára melyik a legmegfelelőbb.

Leírás
Kulcsszavak
egyéni vállalkozás, adózás, nyereségadózás
Forrás