Összetett kivágó, hajlító szerszám tervezése és modellezése

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomat Zolend Kft. segítségével írtam, melynek középpontjában egy összetett kivágó és hajlító szerszám tervezése áll, amellyel Schwarzmüller Kft. által rendelt 5754-H22 típusú alumínium lemezalkatrész legyártása lehetségessé válik gyorsan és utómunka mentesen, kitérve a gyártási technológiák kidolgozására, a szerszámok 3D modellezésére, valamint a szükséges anyagok és eszközök beszerzésére is. Ennek az összetett szerszám működésének alapja az, hogy a szerszámba behelyezett lemezsávot betolva lemezalakító műveleteket végez rajta több lépésben és e folyamatok végén kiadja a kész mérethelyes munkadarabot. Ezek tartalmaznak lyukasztó, kivágó, valamint hajlító lemezmegmunkáló műveleteket. Emellett még terveztem egy hajlító szerszámot is a kívánt lemezalkatrész legyártása érdekében egy másik módszerhez. Ennél a módszernél lézervágóval történik a forma kivágása, majd utómunka után mérethelyesre hajlítja a munkadarabunkat. Szakdolgozatomban irodalomkutatás és a cég bemutatása után első feladatpontomban a kivágási és hajlítási technológiák tervezése történt. Ebben a fázisban a gyártáshoz szükséges optimális lemezalakító folyamatokat terveztem meg, figyelembe véve a munkadarabok geometriáját és a gyártási hatékonyságot, valamint elvégeztem a szükséges számításokat is. A második részfeladat a szükséges szerszámok tervezését foglalta magában, ahol sokféle szempontot figyelembe kellett venni, beleértve az optimális anyagok kiválasztását, rögzítéseket, méretezéseket és a szerszámkivitel specifikációit. Előző kettő részfeladattal párhuzamosan készítettem el a harmadikat, a 3D modelleket és összeállítási rajzokat. Így zajlott a tervezés, melynek során fontos volt nem sorrendben, hanem számításokat és tervezéseket párhuzamosan egyszerre csinálni, mivel mikor valami nem felelet meg a számításoknak vagy a méreteknek, akkor hamar észre lehetett venni és az újra tervezés folyamata is optimálisabb volt. Az utolsó részfeladat a költségkalkuláció volt. Ebben a folyamatban a szerszámok összes alkatrészének beszerzésének vagy gyártásának költségét gyűjtöttem össze. Összességében a lemezmegmunkáló szerszámok megtervezése és modellezése sikeres volt.

Leírás
Kulcsszavak
gépészet, szerszámtervezés
Forrás