Az ügyész szerepe a büntetőeljárásban

Abstract

Világszerte, így Magyarországon is széles körben elterjedt nézetek az igazságszolgáltatás válságát, a bíróságok és más állami intézmények iránti közbizalom csökkenését tükrözik. A lakosság romló biztonságérzete, a büntető igazságszolgáltatás hatékonyságát veszélyeztető tömeges ügyelhúzódások, az önbíráskodás terjedése mind a kormányokat, mind társadalmakat intézkedésekre ösztönzik. Az ügyész az igazságszolgáltatásnak olyan önálló közege, tényezője, amely függetlenül, egyedül az anyagi igazság érdekében küzd és fárad. Az emberek túlnyomó többsége sajnálja a kiszolgáltatottnak, magányosnak tűnő vádlottat, akit az ügyész a szemük láttára készül bűnösnek kimondani, sok esetben a büntetés súlyosításáért fellebbezni. Saját magam tapasztaltam többször is bent ülve a tárgyalóteremben, hogy nem tudtam objektíve tekinteni a megszeppent vádlottra, szánalmat keltett bennem. Az ügyészben az emberek tehát nem a jótevőjüket és védelmezőjüket látják. De ennek ellenére nem kell az ügyészre úgy tekinteni, mint aki a „vádlott vérét akarja”. Bócz Endre, aki fővárosi főügyész volt a ’90-es években, egy jogászportréban azt írták róla, hogy mindig megadta az emberi tiszteletet az erkölcsileg legcsúnyább bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottaknak is. A jogállamiság alapvető tétele a társadalmi összérdekeket figyelembe vevő formális jogbiztonság, amely esetenként konfliktust okozhat a köz és magánérdek között, az egyén szempontjából az adott ügyben igazságtalannak minősülhet. E diszfunkció lehetséges korrekciója a jogalkalmazás során történhet meg a tételes jogszabályok betartásával, de a mérlegelési jogkör teljes mértékű kihasználása révén. Az ügyészi szervezetnek éppen lehetőségei folytán van óriási szerepe a jogbiztonság megtartása mellett az igazságosság érvényre juttatásában. Egyre többen ismerik fel annak a szerteágazó munkának a szépségeit, rejtelmeit, amely az ügyész központi helyzetéből adódóan átöleli az egész büntetőeljárást a nyomozástól a büntetés végrehajtásáig.