A szabadidő szerepe a fiatalok életében
Absztrakt
Szakdolgozatomban a fiatalok szabadidős tevékenységeinek jellemzőivel foglalkozom, kiemelten a 15-29 éves korosztállyal. Kutatásom legfőbb módszere a statisztikai adatelemzés, melyet interjúkkal egészítettem ki, annak érdekében, hogy minél jobban megismerjem a fiatalok szabadidős tevékenységeit és a háttérben meghúzódó okokat, motivációkat. Dolgozatomban ismertetem a szabadidővel kapcsolatos szociológiai elméleteket, valamint nemzetközi és hazai kutatások eredményeit elemzem, a teljes magyar lakosságra és a fiatalokra vonatkozóan egyaránt. Az elemzések során főként a szabadidő életkor és nemek szerinti meghatározottságát vizsgálom. A nemzetközi adatok összehasonlításának legfőbb megállapítása, hogy hazánk lakossága jellemzően a televízió képernyője előtt tölti szabadidejét, és leginkább a passzív elfoglaltságokat részesíti előnyben. A fiatalok által leginkább kedvelt szabadidős tevékenységek (internetezés/számítógépezés, televíziózás) szintén passzív jellegűek, azonban esetükben a társas, baráti kapcsolatoknak is kiemelt szerep jut. Emellett pedig fontos még megemlíteni a munka és a szabadidő kapcsolatát is, melyet szintén részletesen elemzek a dolgozatban.