Önkéntes segítők szerepe az Áldozatsegítő Szolgálat munkájában

Dátum
2012-05-29T08:10:14Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Napjaink egyik meghatározó problémája a bűncselekmények általi áldozattá válás. Ennek következtében az anyagi károkon túl, lelki sérelmek is felléphetnek. A jelenlegi állami áldozatsegítő rendszer nem rendelkezik- kivéve az Észak-magyarországi régiót- a lelki sérelmek feldolgozásával kapcsolatos segítségnyújtási formával. Új fejlesztésként jelent meg azonban egy olyan önkéntes hálózat kialakítása, amely által az áldozatok egyre szélesebb körű támogatásban részesülhetnek. Az önkéntesek tevékenysége bár egyértelműnek tűnhet, hiszen segédkeznek a támogatáshoz szükséges kérelmek kitöltésében, annak a Szolgálathoz való eljuttatásában, véleményem szerint jóval több, sokkal szélesebb kört ölel fel a Szolgálatnál betöltött szerepük. Annak érdekében, hogy megvizsgáljam, mely területeken segítenek a Szolgálatnál tevékenykedő önkéntesek, interjúkat készítettem a már segítséget igénybe vett áldozatokkal, önkéntesekkel és a Szolgálatnál dolgozó munkatársakkal is. Az áldozatok egyértelműen igénylik azt, hogy a kötelező papírok kitöltésén túl a lelki sérelmeikkel is foglalkozzanak. Ezt a fajta igényüket az önkéntesek egy jól irányított beszélgetéssel, megfelelő hozzáállással ki tudják elégíteni, azonban van az a határ, amely már nem tartozik az önkéntesek hatáskörébe. Ilyen esetekben fontos lenne, hogy az áldozatoknak lehetőségük legyen szakemberek segítségét igénybe venni, akár a Szolgálat által egy pszichológusi rendszer, akár a megfelelő civil szervezettel való együttműködés keretében.

Leírás
Kulcsszavak
áldozatsegítés, önkéntesség
Forrás