9632167384

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

"Egyedi művet tart kezében az olvasó. A maga módján talán különleges is. Különleges mindenképpen atekintetben, hogy egy, a maga valójában soha fel nem idézhető történelmi pillanat tanúja. 1944. december elején Budapesten, az Inferno mélyén, néhány ifjú ember - akik jó sorsuk következtében az Infernon kívül érezhették magukat - elhatározta, hogy hálájának maradandó jelét adja annak a Szent György lovagnak, akinek életük egy kegyelmi pillanatában munkatársai lehettek. Úgy véltük, védőszentünket Raoul Wallenberget meg kell ajándékozzuk olyasvalamivel, amire öreg korában is jó emlékkel tekinthet. Mikor hozzákezdtünk, már dörögtek az ágyúk Budapest határában, és záporoztak a légi bombák a szerencsétlen fővárosra." Úgy véltük, védőszentünket Raoul Wallenberget meg kell ajándékozzuk olyasvalamivel, amire öreg korában is jó emlékkel tekinthet. Mikor hozzákezdtünk, már dörögtek az ágyúk Budapest határában, és záporoztak a légi bombák a szerencsétlen fővárosra."

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Támogatás
Gyűjtemények