Az epilepszia kezelésében, már nagyon régóta szerepet játszanak a különböző farmakológiai módszerek. Elmondhatjuk azt is, hogy ezek a használt gyógyszerek nagyon különbözőek, mind hatáserősség, toxicitás, felszívódás, kölcsönhatás, mellékhatások tekintetében. A kezdetlegesebb gyógyszerek, mint a barbiturátok, vagy phenytoinszármazékok ugyan nagyon hatásos görcsoldó szereknek bizonyultak, ám a mellékhatásprofiljuk tekintetében hagynak némi kivetnivalót maguk után. Az is kiderült, hogy a különböző epilepszia típusokra, különböző hatásmechanizmusú gyógyszerek választandóak, hiszen szinte külön entitásként kell kezelnünk a generalizált típusú epilepsziákat a fokálisaktól, illetve a generalizáltan belül is egy különleges csoportot alkot az absense típus.Ezeknek a szempontoknak megfelelően és még sok másnak is, próbálják létrehozni napjainkban a lehető leghatékonyabb szereket, a legmegbízhatóbb alkalmazással és amennyire csak lehet szűk mellékhatás sprektummal. Ennek a célnak úgy tűnik legjobban már a második generációs szerek is megfelelnek, ám a felmérések jelenleg is folynak a harmadik generáció tagjaival, hiszen a még kevesebb mellékhatás elérése a cél. Ezen dolgozat a harmadik generációs szerekről ad némi áttekintést, azok használatáról, farmakokinetikájáról, illetve az eddigi eredményességükről.