Napjainkban a tehetséggondozás kiemelt területnek tekinthető mind a pszichológia, mind pedig a pedagógia berkeiben. Rendkívül fontos a kiemelkedő képességek mielőbbi felismerése és kibontakozásának elősegítése, így ezen területek célcsoportjai elsősorban a gyermekek és fiatalkorúak, ugyanakkor még időskorban sincs későn a szunnyadó tehetség kibontakoztatásának. Erikson (1985) pszichoszociális fejlődéselmélete szerint a fejlődés egész életen át tartó folyamat, s az időskor ennek a legutolsó szakasza. Ugyancsak az élethosszig tartó fejlődés mellett szól az aktív, a sikeres vagy a pozitív idősödés modellje is (Baltes, Smith és Staudinger, 2000; Jászberényi, 2020; Oláh, 2019), amelyek szerint a visszafordíthatatlan biológiai változások és az időskori veszteségek mellett is fontos az aktivitás megőrzése, a testi és mentális egészség megőrzése, a társadalomba bevonódás, a bensőséges családi és baráti kapcsolatok ápolása, az új erőforrások kialakításárának képessége, rugalmasság, pozitív életszemlélet, a motiváció és kíváncsiság fenntartása, az áramlat-élmény átélésére való képesség és a személyes fejlődés lehetősége.