A társadalom elöregedése egyre inkább sürgető jelenség, amelynek megítélése kétélű fegyverként van jelen életünkben. Egyrészt a társadalom tagjainak azon lehetősége, hogy élettartalmuk jóval hosszabb legyen, mint az előző generációknak egy pozitív következménye többek között az orvostudomány fejlődésének, az életkörülmények javulásának és a társadalmi-gazdasági változásoknak (Bene & Móré, 2022). Ugyanakkor az átlag élettartam tendenciózus növekedésével új kihívások is jelentkeztek, amelyekre többszintű megoldásokat kell találnunk (KSH, 2021). Egy elöregedő társadalom komoly szociális, gazdasági és egészségügyi kérdéseket vet fel, hiszen az időskorú népesség arányának növekedése fokozott terhet ró az egészségügyi és szociális ellátórendszerekre (Oláh, 2019). A kor előrehaladtával egyre valószínűbb, hogy hosszú távú gondozási igény merül fel, krónikus betegségek kezelésére van szükség, illetve speciális egészségügyi szolgáltatásokat vesz igénybe az időskorú egyén (Ferwagner, 2022). Az említett kihívásokra adott válaszok között szerepel az aktív és pozitív idősödés koncepciója, amely az idősek társadalmi szerepét, fizikai és mentális egészségét, valamint életminőségének fenntartását és javítását helyezi előtérbe. Az idősödő társadalom nemcsak kihívásokat, hanem lehetőségeket is teremt, mivel az idősebb generáció tapasztalata, tudása és közösségi szerepvállalása nagyban hozzájárulhat egy fenntartható és befogadó társadalom alakításához (Kun, 2022). Dolgozatomban arra vállalkozom, hogy a kutatásunkban kifejlesztett mérőeszköz és terápiás módszer – a narratív gondoskodás – vizsgálata során felvett adatokat felhasználva olyan identitáselemeket detektáljak, amelyek hasznos támpontként szolgálhatnak egy terápiás folyamatban. Az életkori szakaszok elméletéhez mérten az egyént egy folyton változó individuumként értelmezem, amely kontinuitás az identitására is igaz, legyen az egyéni vagy társas kontextusban vizsgált.