"Földényi nemcsak érzékeny (és aggályos) melankolikus, hanem - mind esztétikai, mind gyakorlati értelemben - flaneur, kósza sétáló is. Berlinről szóló esszéi és feljegyzései az elkalandozás tehetségéről és a kószáló megfigyelő éber tekintetéről tanúskodnak. Lenyűgöző, ahogyan a kígyózó diskurzus során a részletek könnyed természetességgel összefüggésekbe rendeződnek, ahogyan elszórt gondolatok vezérmotívumokká fonódnak egybe, mint például a német öngyűlölet motívuma, amit a szerző egy helyen 'mítoszpótléknak' nevez. Ne feledjük azonban, Földényinek a német állapotokról és mentalitásról tett időnkénti kritikai megjegyzései is egy megfigyelő tollából származnak, aki közben saját idegenségére és kívülállószerepére is mindig reflektál." (Ilma Rakusa)