A támogatások és az ÁFA viszonya a magyar adójog rendszerében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Benjamin Franklin 1789-ben a következő szavakat írta egyik levelében Jean-Baptiste Leroy-nak: „Semmi sem biztos a világon, kivéve a halált és az adókat”. Azt, hogy milyen igaza van azt az addig és azóta eltelt idő, valamint a társadalom fejlődését leíró folyamatok igazolják. Az adózás a társadalom működtetésének nélkülözhetetlen eszköze, mely kötelezően fizetett anyagi juttatás az állam részére. Amióta az ember szervezett formában él, mindig voltak valamilyen típusú és mértékű adók. Az idő előre haladtával kis túlzással csupán annyiban változott az adózás rendszere, hogy a társadalom szereplői fékeket és biztosítékokat építettek be az adók állami felhasználásának elszámoltatására. Dolgozatom egyik tárgyaként azért a költségvetés adóbevételeit leginkább meghatározó adófajtát, az általános forgalmi adót választottam, mivel amellett, hogy költségvetés bevételeinek szignifikáns részét adja, a szakmai érdeklődésem középpontjában is áll. A dolgozatom másik tárgya az adórendszerben megjelenő támogatások megítélése. Erre azért esett a választásom, mert munkám során valamilyen furcsa oknál fogva ezzel a témával kellett a legtöbbet foglalkoznom.

Leírás
Kulcsszavak
ÁFA, támogatás, arányosítás
Forrás