A hetvenes évek magyar irodalmában Szőcs Géza jelentkezése, pályakezdése a legfigyelemreméltóbbak közé tartozott. Azóta bebizonyosodott, hogy e pályakezdésből sokszólamú, nagy ívű életmű bontakozott ki. Autochton írásművészete egyszerre épül a magyar irodalmi hagyományok továbbvitelére és megbontására, megújítására.A fiatal Blénesi Éva árnyalt képet rajzolt a költőről, íróról. Vállalkozásáról maga írja: „E monográfia igényű kísérletben egy tágabb szabadságot megengedő értelmezői stratégiát alkalmaztam, mert úgy véltem, hogy ez áll közelebb a Szőcs Géza szövegalkotásában fellelhető azon poétikai sajátosság feltárásához, melyet egyaránt jellemez a lírai nyelvek, formák és műfajok sokszólamúsága, a kultúra hagyományainak transzdialogikus megszólaltatása, a játékosság, az idézés, a különböző szövegfragmentumok újfajta összeillesztése és szétbontása, valamint a sokálarcos lírai alany szerepjellegű »szétjátszása«.“