A tanulmányi és a nem tanulmányi eredményesség összefüggése a családon belüli konfliktusokkal

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A nevelés során elválaszthatatlan egymástól a család és az iskola. Nem véletlenül nevezik a családot az elsődleges szocializációs közegnek, az iskolát pedig a másodiknak. A gyermekek tanulmányi sikerességéhez és céljaiknak elősegítéséhez nélkülözhetetlen e két terület együttműködése (Kozma, 2001; Pusztai, 2015). A családban azonban vannak olyan élethelyzetek, amelyek megnehezítik a gyermekek boldogulását a tanulmányaik során. Ilyen akadályozó tényezők többek között a családi konfliktusok sokasága (Bander, és mtsai., 2015). A konfliktusokat csoportosíthatjuk a részvevők szerint, így beszélhetünk szülők közötti, testvérek közötti és szülő-gyermek közötti konfliktusokról (Pilinszki, Szabó, & Héra, 2015). Az iskolai eredményesség kapcsán pedig nemcsak a tanulmányi eredményesség mutatóit érdemes megvizsgálnunk, hanem ugyanekkora figyelmet kell fordítanunk a nem tanulmányi eredményesség mutatóira is. Utóbbi kategóriába tartozik: a képzésekre szánt időtartam, az iskolához fűződő viszony, a versenyeken való részvétel, illetve a továbbtanulási tervek (Pusztai, 2008). Kutatásunkban a családon belüli konfliktusok hatását vizsgáltuk a tanulmányi és nem tanulmányi eredményességre vonatkozóan. A Családon Belüli Konfliktusok és Eredményesség Kutatás 2023-2024 telén zajlott le. Online, önkitöltős kérőíveket alkalmaztunk és a felsőoktatási intézmények hallgatóit céloztuk meg. A kérdőívünk megosztása után, a továbbításoknak köszönhetően hólabda mintavétellel dolgozhattunk (N=101). Az eredményeink feldolgozásához az SPSS statisztikai programot használtuk. Eredményeink alapján a tanulmányi eredményességre egyik családon belüli konfliktustípus sem gyakorol jelentős hatást. A nem tanulmányi eredményességi mutatók esetében, már árnyaltabb képet kaptunk. A testvérkonfliktusok vizsgálata során található a leglazább kapcsolat. A szülők közötti és a szülő-gyermek konfliktusok esetében viszont vannak olyan nem tanulmányi eredményességi mutatók, amelyeket a konfliktusok gyakorisága képes befolyásolni, mint pl.: a jövőbeni tervek vagy a versenyeken való részvétel. A legerősebb reakciót talán a szülő-gyermek konfliktusok váltják ki, de ez nem minden mutató esetében érzékelhető markánsan.

Leírás
Kulcsszavak
család, konfliktus, családi konfliktus, tanulmányi eredményesség, nem tanulmányi eredményesség
Forrás