Az állatasszisztáció megvalósulása a Körösmenti Óvoda Körösszegapáti Óvodában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat bemutatja egyfelől az állatasszisztációt mint egyre inkább terjedő módszertant, annak óvodai aspektusaira is rávilágít. Áttekinti a hozzákapcsolódó fogalmakat, azokat értelmezi, a szerző személyes tapasztalatszerzésének bemutatása is megtörténik. A következő részben az Óvodai nevelés országos alapprogramjának elemzése következik az állatasszisztáció tükrében. Ezután kerül sor a körösszegapáti óvoda bemutatására, hiszen ez a választott helyszíne a megvalósításnak. Ebben a részben az intézmény személyi és tárgyi feltételeit, gyermekekre vonatkozó adatokat is bemutat, az óvoda programjaira, jellegzetességeire is kitér; mindezek mellett az állatasszisztált tevékenységek lehetőségét is bemutatja. Ezt követően egy elemzés kap helyet, amely egy kérdőív az intézmény igazgatójával, természetesen ennek is az állatok szerepe, helye, lehetőségei az óvodai nevelésben a központi témája. Majd az óvoda szakmai dokumentumainak elemzése következik, abból a szempontból, hogy milyen kiegészítések, módosítások lehetnének szükségesek ahhoz, hogy az állatokkal segített tevékenységek bevezetésre kerülhessenek az intézményben, itt konkrét javaslatok is megfogalmazásra kerülnek.

Leírás
Kulcsszavak
óvodai nevelés, állatasszisztáció
Forrás