Az emberölés minősített esetei valamint privilegizált esete

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom az emberölés alaptényállását, egyes minősített tényállásait valamint privilegizált tényállását dolgozza fel egy komplex szempontrendszeren keresztül. A téma feldolgozása nem kizárólag az egyes anyagi jogi törvényi rendelkezések kifejtését, értelmezését jelenti, hanem kiterjed a kapcsolódó hatályos büntető eljárásjogi, büntetés kiszabási, büntetés-végrehajtási, jogtudományi - ezen belül kriminológiai és kriminalisztikai - alkotmányjogi vonatkozásokra is. A dolgozat tartalmaz bűnügyi statisztikai adatokat, szemléltetésképpen diagramokat, táblázatokat. Az egyes szempontok a tanulmányban szereplő jogeseteken keresztül is kifejtésre kerülnek. A szakdolgozat gyakorlati részeként pedig egy konzultáció szerepel, amelyben a kriminalisztika egyes kérdéseit tárgyalja, mint például a felderítés nehézségei, a bizonyítás megnehezítése, nyomozati technikák és taktikák. A dolgozat témáját az egyes szemléltetőeszközökkel, diagramokkal és a gyakorlati konzultációval közelebb akartam hozni az olvasóhoz,a fentebb szereplő elméleti ismeretek könnyebb megértetése volt a cél.

Leírás
Kulcsszavak
emberölés, büntetőjog, bűncselekmény, alaptényállás, minősített tényállások, privilegizált tényállás, eljárásjog, büntetés-végrehajtási jog, büntetéskiszabás, kriminológia, kriminalisztika, alkotmányjog, bűnügyi statisztika
Forrás