Dolgozatomban a hazai művészetoktatásról írok. Próbálom megidézni a múltat, az akkor még különálló művészeti ágak történetét. Mint sok egyéb területen, itt is a fővárosban történtek a meghatározóak. Szerencsére ma már csökken a különbség, a vidéken élőknek is több lehetőségük van a kultúra befogadására és ápolására. A művészeti nevelés, oktatás viszonylag új, még nem „agyonkutatott” téma. A mai értelemben vett iskolák, intézmények 1992-ben kezdtek alakulni és próbálnak talpon maradni. Engem elsősorban az érdekelt, hogy a nem állami fenntartású iskolák sorsa hogyan alakult, milyen a jelenlegi helyzet és lesz-e jövője az 1990-es években indult intézményeknek. A jelenlegi adatok szerint a 2013/2014-es tanévben 688 művészeti iskola működik országszerte. Ebből 428 állami-, 260 az én iskolámhoz hasonlóan nem állami fenntartású. Érdekelt és érdekel, milyen lehetőségeket adnak, avagy nem adnak a törvényi változások, hogyan lehet az újabbnál újabb követelményeknek megfelelni. Hiszem és vallom, hogy tenni kell, saját magunk tudjuk csak a lehetőségeket megteremteni. Még több tenni akaró, új utakat kereső pedagógusra van szükség. Napjainkban a pénz mozgatja a világot. Fontos kérdés, talpon tudnak –e maradni az 1990-es évek környékén alapított iskolák, mennyire tartja fontosnak az ország vezetése a művészetek és a kultúra támogatását. Dolgozatom szubjektív, a saját szemszögemből próbálom összefoglalni a jelenlegi helyzetet, keresem a lehetőségeket a túlélésre és a továbblépésre.