A kötet a magyarországi neolatin irodalmi hagyomány eddig figyelmen kívül hagyott vagy nem kellő mélységben ismert területeit és forrásait állítja a középpontba. A három nagy terület a tudománytörténet, az irodalomelmélet, valamint a neolatin és a nemzeti nyelvű irodalmak kapcsolata. Fő célunk az, hogy hozzájáruljunk a magyarországi neolatin irodalmiság majdan megrajzolandó összképéhez, s megvilágítsuk ezen irodalom eddig rejtett kapcsolatait a nemzetközi tendenciákkal és az anyanyelvű irodalommal. A részletesen tárgyalt vagy érintett szerzők sorában találhatók neves magyarországi és külföldi humanisták, későhumanisták (pl. Janus Pannonius, Antonio Bonfini, Zsámboky János, Jacob Balde), a magyar nyelvű költészet klasszikusai (pl. Gyöngyösi István, Csokonai), kevéssé ismert egyházi szerzők (pl. Jacob Masen, Csete István, Gyalogi János, Deményi László) és olyanok, akik először fordulnak elő irodalomtörténeti kontextusban (pl. Úrban Pickelius, Imreh Imre). Az elemzések középpontjában főként olyan XVl-XVIII. századi, mára rendszerint elfeledett művek és irodalmi folyamatok állnak, amelyek részét alkotják a korszak irodalomszemléletének, s ismeretük nem nélkülözhető sem az Európával való kapcsolattartás, sem pedig az anyanyelvű irodalom megértéséhez.