Szaporodásbiológiai mutatók elemzése charolais állományban
Absztrakt
A mezőgazdaságban az állatállomány egy nagyon egyedülálló gazdasági erőforrás Hazánk egyik számottevő mezőgazdasági ágazata a szarvasmarha-tenyésztés. Produktumai elengedhetetlenek a hazai fogyasztásban és exportként is számottevőek. Meghatározó szerepe volt a történelmünk folyamán az élelmezésben, továbbá a paraszti kultúra létrejöttében is jelentős funkciója volt. Földrajzi és ökológiai adottságaink révén és a gyepterületeink minőségéből adódóan, kifejezetten alkalmasak a területeink a húshasznú szarvasmarhák tenyésztésére. A charolais fajta a franciaországi Jura hegység egyik fajtájából alakult ki. A kezdetekben hármas hasznosítású fajta volt. A charolais fajtát használják leggyakrabban terminálfajtának (apai vonal a tenyésztésben). A tenyésztők világszerte kedvelik, ugyanis: nagy és kis súlyban egyaránt könnyen értékesíthető, nagyon jó az alkalmazkodó képessége, kitűnő a testtömeggyarapodása, kiváló a legelőkészsége és a takarmányhasznosító képessége, egynemű, jól kitenyésztett fajta, így ebből adódóan kimagasló a végtermék előállításában is. Ahhoz, hogy szaporodásbiológiai, valamint tenyésztői munkánk eredményes legyen alapvető kritérium az, hogy megtudjuk határozni, továbbá értékelni tudjuk a termékenység meghatározására szolgáló paramétereket. Az állattenyésztésben, ezen belül is a nagyüzemi állattartásban alapvető szempont, hogy a szaporodóképesség a tartás, a takarmányozás és a tenyésztés eredményessége szempontjából meghatározó szerepet tölt be. A húsmarha ágazat megközelítőleg egyetlen jövedelme a borjú. Ahhoz, hogy a jövedelmet maximalizálhassuk, növelnünk kell a borjúállomány létszámát, mialatt ezzel egyidőben a ráfordításokat pedig csökkentenünk szükséges. Ennek módszere, pedig az, hogy javítsuk a szaporodásbiológiai mutatókat. Valamint cél még, hogy a takarmányozást, mint a legnagyobb költséget megfelelően tudjuk optimalizálni. A szaporodásbiológiai mutatók vizsgálata megmutatja, hogy mennyire volt sikeres a termékenyítés, valamint, hogy milyen tulajdonságokat örökölnek az egyedek utódai. A hosszú két ellés között eltelt idő csökkenti a borjak eladását, ugyanis minél hosszabb ez az időszak, annál kevesebb borjú fog születni. Így a tehenek értéke is csökken ezzel egyidejűleg. A legjobb eljárás arra, hogy csökkentsük ezt az időszakot, hogy a termékenyítés után kiszűrjük az üresen maradt teheneket. Így kimondhatjuk, hogy a sikerhez vezető úthoz, arra van szükség, hogy javítsuk a szaporodásbiológiai helyzetet. Így tehát ez a terület nagy szakértelmet ésteljeskörű odafigyelést igényel, ennek okán választottam a vizsgálataimhoz az Abaúji PappCharolasi Kft-t. A szakdolgozatomhoz az adatokat a charolais szarvasmarha telep GULYÁS telepirányítási rendszeréből kaptam meg és gyűjtöttem össze. Dolgozatom célja az volt, hogy felmérjem és értékeljem a telep szaporodásbiológiai helyzetét.