Gyermek- és serdülőkori tapasztalásaink életre szóló nyomot hagynak lelkünkben. Alapvető emberi szükségleteink kisebb-nagyobb sérülései életünk későbbi történéseinek megélését is irányítják, s hogy a külső világ sémák mentén leképezett belsőjéhez hogyan alkalmazkodunk, arra miként reagálunk, velünk született temperamentumunk és a családi minták egyaránt befolyásolják. A személyiség interperszonális voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mindannak alapkövei, amit az "Én"-nel és az "Én és Te"-vel kapcsolatban gondolunk és érzünk, az elsődleges kötődési kapcsolataink nyomán kerülnek letételre. A párkapcsolati elégedettség igen fontos összetevője az élettel való általános elégedettségnek, s így a pszichés jóllétnek. Nem véletlen, hogy időről-időre a tudományos érdeklődés fókuszába kerül. A valahová tartozás és a másokhoz való kapcsolódás vágya elementáris összetevője az emberi természetnek, és a kapcsolat a hozzánk legközelebb állókkal, a származási családdal, később saját családunk tagjaival, a barátokkal, de mindenekelőtt a párkapcsolatban biztosított, ezért a párkapcsolatban való működés fejlesztése, jobbítása különös figyelmet érdemelhet nem csak pár-, de egyéni pszichoterápiában is. Diplomamunkámhoz készített kutatásom alapjait olyan hipotézisek adják, melyek a jellemző sémamódok, a feltételes önértékelés, a felnőtt kötődés, és a párkapcsolati elégedettség összefüggéseire irányulnak, és ezen változókat nem csak az egyén, hanem a vele párkapcsolatban lévő partner vonatkozásában is vizsgáltam.