Dolgozatom a pszichológusok öngyilkossági veszélyeztetettségének kérdéskörét vizsgálja. Az egészségügyben dolgozó szakemberek más foglalkozásokhoz képest kifejezetten magas öngyilkossági rátákkal jellemezhetők. Tekintettel a pszichológus szakma és más egészségügyi területek közötti párhuzamokra, a pszichológusok az átlagpopulációhoz képest ugyancsak nagyobb kockázatnak lehetnek kitéve az öngyilkosság szempontjából. Az öngyilkossággal kapcsolatos elfogadó, normalizáló attitűd és az öngyilkossággal kapcsolatos élményeknek való fokozott kitettség a pszichológus szakma kézenfekvő következményei lehetnek, ugyanakkor az öngyilkossági rizikót nagyban növelik, akárcsak a kiégéshez vezető kényszeres segítés jelenléte. Ebből kifolyólag a mintát alkotó pszichológusok öngyilkossággal kapcsolatos attitűdjeit, ismereteit és tapasztalatait vizsgáltam a kényszeres segítéssel és a kiégéssel összefüggésben. A statisztikai vizsgálat a kényszeres segítés és a kiégés együttjárásának bizonyítása mellett támogatja azt az elképzelést, miszerint a kényszeres segítés növeli a kiégés mértékét a pszichológusok körében, ami hatással van az öngyilkossággal kapcsolatos dicsőítő attitűdökre. Fontos eredmény továbbá, hogy az elemzés során minél nagyobb volt az öngyilkossággal kapcsolatos élménynek való kitettség, annál erősebbnek mutatkozott a kényszeres segítés hatása az öngyilkosság glorifikációjára. Az eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy mind a szuicídumra vonatkozó attitűdök és az öngyilkossági veszélyeztetettség pontos összefüggései, mind a pszichológusok jólléte több figyelmet érdemelne a tudományos életben, továbbá rámutatnak az öngyilkosság-megelőzést érintő kutatások fontosságára, és a kiégés pszichoanalitikus megközelítésű vizsgálatainak szükségességére.