Egyetemisták munkavállalása tanulmányaik mellett

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom címe: Egyetemisták munkavállalása tanulmányaik mellett, jelzi, hogy egyetemisták, pontosabban a Debreceni Egyetemen aktív státuszban tanuló hallgatók a célcsoportja a kutatásomnak, melynek célja, hogy az ő munkavégzésüket vizsgálja a különböző munkaformák vonatkozásában. Kérdőíves kvantitatív vizsgálat segítségével térképeztem fel a hallgatók munkavállalási gyakoriságát, milyenségét, motivációját és azt is, hogy milyen készségeket és képességeket sikerült elsajátítaniuk a munkában töltött idő által. Ezek mellett a diákmunkákra vonatkozó véleményüket is kifejthették egy Likert-skála és egy nyitott kérdés segítségével is. A kapott válaszok alapján pedig azt láthatjuk, hogy napjainkra már egyre magasabb azoknak a felsőoktatásban tanulóknak a száma, akik valamilyen formában munkát vállalnak a tanulmányaik mellett, azonban közülük csak kevesen dolgoznak a tanulmányaikkal összefüggésben. Ezt nehezíti számukra, hogy a lehetőségek korlátozottan állnak rendelkezésre és sok munkáltató nem veszi figyelembe az órarend adta lehetőségeket sem az időbeosztás szempontjából, és magas elvárásokat támaszt a diákok felé. A nehézségektől eltekintve a munkavégzések alatt számos készéget és képességet sikerült elsajátítani a hallgatóknak, függetlenül a munka jellegétől. Emellett további igény lenne szakmai illetve gyakorlati helyet biztosító diákmunkákra is, annak ellenére is, hogy a fizetett munka végzését legfőbbőképp a pénzszerzés motiválja. Ennek oka pedig leginkább az önállósodás és anyagi függetlenedés igénye. Az anyagi helyzet a fizetett munkavégzésre való hajlandóság tekintetében nem mutatott szignifikáns különbséget, míg a motivációk tekintetében bizonyos mértékben szerepet játszik. Az önkéntes munka vonatkozásában pedig mind a régi és új típusú motivációk teret kapnak.

Leírás
Kulcsszavak
tanulás, munka, motiváció
Forrás