A Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. pénzügyi, jövedelmezőségi helyzetének elemzése, egybekötve jövőbeni lehetőségeinek feltérképezésével
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom legfőbb célja az volt, hogy minél reálisabb képet adjak a vállalat pénzügyi, jövedelmezőségi helyzetéről, valamint ebből adódóan az esetleges jövőbeni lehetőségeiről az adott piacon. Ezen túlmenőleg témaválasztásomat ösztönözte, hogy az elemzés során betekintést nyerhettem egy a maga piacán meghatározó szerepet betöltő nemzetközi csoport működésébe, amely egy tőzsdén jegyzett vállalkozás. Munkámat nagymértékben segítette, hogy szakmai gyakorlatomat a vizsgált cégnél töltöttem, így a nyilvánosan is hozzáférhető beszámolókon kívül, a cég belső adottságairól, elsősorban a humán és szervezeti tőkéről, valamint a termékpalettáról is információkat szerezhettem. Célomat úgy láttam leginkább megvalósíthatónak, ha a pénzügyi, jövedelmezőségi helyzetelemzés központba helyezése mellett, ezt további, elsősorban stratégiai elemzési eszközökkel egészítem ki. Így a dolgozat központi témájául szolgáló gazdasági elemzésből levont következtetéseket, a vállalat belső adottságainak a feltérképezésével, valamint a makro- mikrokörnyezet elemzésével egészítettem ki, amelyeket végül SWOT elemzés keretében rendszerezve összegeztem. Ez a rendszerező összegzés pedig alkalmat adott arra, hogy javaslatokat tudjak megfogalmazni a vállalat további működésével, valamint stratégiaalkotásával kapcsolatban.