A kazincbarcikai Kolorfesztivál helyi közösség életében betöltött szerepe
Absztrakt
Dolgozatomban a kazincbarcikai Kolorfesztivál vizsgálata által azt a célt tűztem ki magam elé, hogy kutatásommal rávilágítsak arra, hogy a kisebb városi fesztiválok helyi társadalomra, közösségekre, a település vonzáskörzetére milyen minőségbeli hatással bírnak. A vidéki fesztiválok látogatottságának jelentős százalékát a környékbeli lakosság képezi, így jelentőségük nem nagyságukban, hanem a lokálisan, helyi közösségekre és a település életére gyakorolt pozitív hozadékában rejlik. Kutatásom elkészítésével a kisvárosok kulturális rendezvényeinek helyi társadalomra gyakorolt hatásainak fontosságára szerettem volna felhívni a figyelmet, valamint mélyebben kívántam megismerkedni a Kolorfesztivál közvetlen és közvetett hatásaival a helyi- és környékbeli lakosság véleményének segítségével, hiszen kultúrafogyasztási szokásaikat tanulmányozva eredményesebben formálhatunk képet a Kolorfesztivál társadalmi és közösségi sikerességéről. A helyi lakosság, valamint a Kolorfesztivál látogatóinak bevonásával készített kutatásom során 139 főt sikerült elérnem, 15 éves kortól egészen 80 éves korig nőket és férfiakat egyaránt. A széleskörű eléréshez kvantitatív módszert alkalmaztam, internetes kérdőíves lekérdezésemmel több generáció is bevonásra került. A helybéliek és a Kolorfesztivál látogatók általában véve elégedettek a rendezvény színvonalával, programkínálatával. Kiderült, hogy a legnépszerűbb programfajták a könnyűzenei koncertek. A rendezvény megítélése pozitív, jó hatással van a település életére. Az összművészeti fesztivál elsődlegesen a felnőtt korcsoportoknak szól, mellette viszont a fiatalság teszi ki a látogatók nagy arányát. A vélemények alapján a fiatalok helyi identitástudatának fejlődésére a fesztivál nincs különösebb hatással, viszont erősíti a közösségeket, számos helyi közösséget megfelelően mozgósít és von be programjai kapcsán. Vizsgálatom eredményeit összegezve elmondható, hogy az évről évre megrendezésre kerülő Kolorfesztivál, ha csekély mértékben is, de képes megújulni, változatos és színes programjaival a térség kulturális arculatának színvonalát emeli, közösségeit pedig összekovácsolja általa.