Szakmai életutak az ifjúsági munkában – Bevezetés: ifjúsági munka a rendszerváltás előtt és után

Dátum
2019-05-28
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Bányai Emőkének a Párbeszédben megjelent életútinterjú-sorozata abban a tekintetben is inspiráló, hogy elkészítsünk és közzétegyünk egy hasonló sorozatot az ifjúsági munka néhány kiemelkedő hazai szereplőjével. A Párbeszéd interdiszciplináris, befogadó szemlélete mellett a másik oldalról az indokolja sorozatunkat, hogy az ifjúsági munka nem rendelkezik saját fórummal. Az interjúsorozat elé egy bevezető írásra adott felkérést a szerkesztőség: mutassuk be a szociális munka – mint a Párbeszéd elsődleges tárgyköre – és az ifjúsági munka közötti kapcsolatot. Interjúalanyaink közül többen az 1960-as években mint kortársvezető önkéntesek léptek az ifjúsági munka színpadára, tehát az ő történeteik fél évszázadot ölelnek fel, s a mai ifjúsági munkához is kapcsolódnak. Ez a történeti távlat adja a szakmai értelmét az ilyen sorozatoknak: szakmát gyakorlóknak és szakmát tanulóknak is sokféle stimulust adhatnak a szakmai identitás formálásához. Írásunk négy részből áll:

Bemutatjuk azokat a célokat, amelyeket a szakmai életútinterjúkból álló sorozatunk elé tűztünk. Bemutatjuk, mit értünk ifjúsági munkán. Bemutatjuk a rendszerváltás előtti évtized ifjúsági munkájának a ma és a szociális munka nézőpontjából fontosnak gondolt jellegzetességét. Bemutatjuk a ma ifjúsági munkájának jellegzetességeit a szociális munka felől nézve.

Leírás
Kulcsszavak
Jogtulajdonos
Párbeszéd: Szociális munka folyóirat
URL
Jelzet
Egyéb azonosító
Forrás
Párbeszéd: Szociális munka folyóirat, Vol. 6 No. 1 (2019) ,
Támogatás