A klasszikus antagonisták is emberek?

Abstract

Ez a dolgozat a klasszikus mesei antagonisták átalakulását vizsgálja a kortárs filmadaptációkban, különös tekintettel a Csipkerózsika (1959) és a Demóna (2014) című alkotások összehasonlító narratívaelemzésére. A kutatás középpontjában az áll, hogy miként módosul a történetek szerkezete és szereprendszere, amikor a hagyományosan negatív szereplő kerül a narratíva fókuszába. Az elemzés elméleti keretét többek között Propp morfológia modellje és az adaptációelmélet adja, amelyek segítségével feltárhatók a funkcionális és szerepköri eltolódások. Az eredmények rámutatnak, hogy a modern feldolgozások az antagonisták emberibb, pszichológiailag árnyaltabb ábrázolására törekednek, ezáltal relativizálva a klasszikus jó–rossz oppozíciót és új értelmezési lehetőségeket nyitva a befogadó számára.