9630779803
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A Molloy, a Malone meghal és A megnevezhetetlen, amelyek rendszerint együtt jelennek meg és Trilógia összefoglaló címen is ismertek, Beckett írói pályafutásának ugyanabban a kimagaslóan termékeny szakaszában (1947-49) keletkeztek, mint a Godot-ra várva, s ahogy emez a drámáknak, úgy a Trilógia Beckett prózaírói munkásságának legnagyobb sikert aratott és legtöbbet elemzett alkotása.A Molloy két, egyes szám első személyben előadott s egymást mintegy tükröző monológ: az anyját kereső címszereplőé, aki odisszeája során városban és vidéken egyaránt elveszetten bolyong, illetve az ő keresésére küldött magánnyomozóé, Morané, akivel épp csak elkerülik egymást. A regény e két különböző jellemű, de hasonló sorsú alak hányattatásait fergeteges komédiaként adja elő.A Malone meghal főszereplője az ágyhoz kötött, haldokló Malone, akinek elméjét - és hátralévő idejét - emlékfoszlányok, kitalált történetek és a hozzájuk fűzött keserű kommentárok töltik ki.A megnevezhetetlen, amelyben nemcsak a két közvetlen regényelőzménynek, hanem Beckett korábbi írásainak szereplői is felbukkannak, egy test nélküli tudat óriásmonológja. Képzeletgazdag, roppant nyelvi erejű metafizikai mű, alászállás a kétségbeesés és a rémület feneketlen mélységeibe.A Trilógia 1987-ben jelent meg magyarul - újrakiadásával a szerző születésének századik évfordulójára emlékezünk.