Finnország és Magyarország helyzete a 2008-as pénzügyi válság után

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat célja, hogy szemléltesse a jelenlegi gazdasági helyzetet és az ezt befolyásoló tényezőket. A megjelent gazdasági válságok nagyban befolyásolták a lakosok munkavállalását és az életkörülményeit Magyarországon. Elmondható, hogy az emberiség által alkalmazott gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek létrejöttek a Nagy Gazdasági Világválság és a Nagy Recesszió után a későbbi generációkra is hatással voltak. Mindezek mellett a kapitalizmus és a globalizáció hatásának vizsgálatára is sor kerül. A kapitalizmus kialakulása és az ezzel járó hatások bemutatásával alapvetően arra a gondolatra épül az elemzés, hogy milyen mértékben képes ez az ideológia befolyásolni a társadalmat az ösztönzők segítségével. Végső soron pedig a szakdolgozati témám arra a fő kérdésre épül, hogy az Európai Unió országaiban, különös tekintettel Finnországra, mennyire lehet eltérő a gazdasági válság hatása, annak ellenére, hogy ugyanazok a válságkezelési erőforrások állnak rendelkezésükre, illetve az egységes piac részei.

Leírás
Kulcsszavak
Finnország, Magyarország, válságkezelés, pénzügyi válság, globalizáció, kapitalizmus, automatizáció
Forrás