A Miskolci Vasgyár városrész a magyar iparosodás egyik kiemelkedő öröksége, amely a 19. század végétől meghatározta a város gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését. A gyár bezárása és az ipari termelés leépülése után a térség súlyos strukturális és funkcionális válságba került: az elhagyott ipari épületek, a népességfogyás és a társadalmi problémák egyaránt hozzájárultak a városrész leszakadásához. Előzményként megvizsgálásra került a Budapest belvárosában végzett komplex városrehabilitáció, amely a mai napig egyedüliként számon tartott magyarországi városrehabilitáció, amely egész városrészt érintett. A kutatás célja a Miskolci Vasgyár örökségének és jelenlegi állapotának komplex vizsgálata, valamint a fenntartható városrehabilitáció lehetőségeinek feltárása. A tanulmány középpontjában a városrész újraélesztésének stratégiái állnak, amelyek a fizikai környezet megújítása mellett a közösségi terek, a gazdasági funkciók és a társadalmi kohézió erősítését is célozzák. A városrehabilitációs folyamat kulcseleme a meglévő ipari örökség adaptív újrahasznosítása, amely lehetőséget teremt a múlt értékeinek kortárs városi funkciókba való integrálására. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a városrehabilitáció sikeressége a helyi közösségek bevonásán, a partnerségi alapú döntéshozatalon és a hosszú távú fenntarthatósági szempontok érvényesítésén múlik. A kulturális és társadalmi örökség integrálása a fejlesztési folyamatokba nem csupán a terület fizikai megújulását szolgálja, hanem hozzájárul a városi identitás megerősítéséhez és a társadalmi kohézió újjáépítéséhez is. A Miskolci Vasgyár városrész rehabilitációja így egyszerre jelent kihívást és lehetőséget: példát adhat arra, miként válhat egy egykori ipari zóna a múlt emlékeiből építkező, jövőorientált városi térséggé.