Polgári perrendünk különleges jogrend idején

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban azt vizsgálom, hogy a vírushelyzet okozta rendkívüli változásokhoz hogyan alkalmazkodott az igazságszolgáltatási rendszer, valamint, hogy a folyamatos működéshez milyen jogalkotói lépések váltak szükségessé. Dolgozatom egyik jelentős részét a veszélyhelyzet kihirdetését követő különleges jogrendben érvényesülő perrend tanulmányozásának szentelem. Az egyes jogintézményeknél az általános szabályok rövid áttekintését követően elemzem a veszélyhelyzetben alkalmazandó speciális szabályokat, illetve minden egyes jogintézménynél külön kifejtem a gondolataimat és a kutatás során bennem felmerült kérdéseket. A témakör teljes áttekintéséhez fontosnak tartottam az átmeneti, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követő állapot és azon elemek bemutatását, melyek megtartását a jogalkotó érdemesnek tartotta a veszélyhelyzet megszűnését követően is. Álláspontom szerint szükséges ezzel a témával foglalkozni, mivel nem lehet tudni, hogy mikor kerül sor egy újabb világjárványra vagy ehhez hasonló, az ország működését megzavaró külső hatásra. A téma elemzése során igyekeztem olyan javaslatokat megfogalmazni az egyes jogintézményekkel kapcsolatban, amelyek a jövőben egy „tökéletesen működőképes” veszélyhelyzeti perrend megalkotásához vezethetnek. A kutatás eredményességéhez az újonnan hatályba lépő speciális szabályok vizsgálatán túlmenően, fontosnak tartottam a gyakorlat tanulmányozását is. Lehetőségem nyílt a Debreceni Járásbíróság és a Debreceni Ítélőtábla veszélyhelyzeti ügyiratainak tanulmányozására, valamint több bíróval is konzultálhattam a különleges eljárásrendről.

Leírás
Kulcsszavak
polgári eljárásjog, vészhelyzet
Forrás