Ma már mi sem természetesebb, mint az interneten, napilapokban, folyóiratokban olvasni, hogy a Kádár rezsim idején ki éppen mikor, hol és kit figyelt. Évről évre derülnek ki, hogy mely politikusok voltak besúgók vagy kik kapták meg a besúgók jelentéseit. A politikában ez manapság nagyon fontos, hisz ha az ellenzék egyik tagjáról derül ki a múltjában az ügynök kérdéssel kapcsolatosan információ, az nagyon jó támadási felület, mely visszavonulásra a készteti a megtámadottat. Mivel ezek az események és maga a Kádár- rendszer, melyben az egész zajlott nem volt olyan régen, éppen ezért vigyázni kell a nevekkel, személyiségi jogokkal, melyek egyértelműen sértőek és következményekkel járhatnak. Bár most magam ellen beszéltem, mert dolgozatomban egyértelműen megnevezem a célszemélyeket és az egyik ügynököt is. Sokáig töprengtem, hogy írjak-e neveket. Úgy gondolom a nevek nélkül, nem lenne teljes, de az is világos, hogy ezt nem olvashatja ez által mindenki, így a nevek feltüntetése mellett a hallgatást is választom, dolgozatomat titkosítani fogom. Ha csak monogramokat használnék az számomra olyan lenne, mintha valami bűnügyről írnék. Bár maga a dolgozat sem egy rózsaszín szerelmes történetet mesél el. Amellett, hogy az elmúlt idő besúgóiról, ügynökeiről olvasunk, mai világunk figyelőiről is olvashatunk. Sorra jelennek meg a cikkek, hogy az igazgató rejtett kamerát szerelt be az irodába, hogy lássa munkaidőben valójában dolgoznak-e az alkalmazottak. Vagy az irodai gépekre internetjelző rendszert szereltek, hogy megnézzék munkaidőben, mely gépeken internezetnek. A példákat még lehetne sorolni, de felesleges. Az tény, hogy megfigyelések ugyanúgy zajlanak, de most már nem csak az állam a megrendelő, hanem a társadalom egyes rétegei is. A technika fejlődésével a megfigyelések eszközei finomodtak, nagyobb teret engedtek a kivitelezéshez.