A tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi Regan, 1911) a Tisza vízrendszerének endemizmusaként kiemelkedő természetvédelmi értéket képvisel hazánkban, valamint a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján is szerepel (URL1). E fokozottan védett faj a Tisza és a Temes vízrendszerén kívül sehol máshol nem fordul elő a világon. A faj specialista jellegéből adódóan a tiszai ingola populációit számos antropogén és természetes hatás fenyegeti. Legfőbb tényezők a vízfolyások vízszintjének csökkenése (akár kiszáradása) és a különböző eredetű szennyezések (pl. ipari, lakossági szennyvíz). Áramláskedvelő fajként a víz áramlását lassító műtárgyak, potamodrom szaporodási módja miatt pedig a hosszirányú átjárhatóságot akadályozó műtárgyak (bukógátak, fenéklépcsők, duzzasztók) jelenthetnek veszélyt állományaira. A klímaváltozás tovább gyorsíthatja a vízfolyások felmelegedését és kiszáradását, a part menti növényzet irtása pedig az ingola lárvái számára nélkülözhetetlen szerves törmelék, valamint üledék felhalmozódását lehetetleníti el. Emellett a közelmúltban írtak le egy Dermocystidium-szerű parazitát, melynek az ingolákra kifejtett hatásáról egyelőre keveset tudni, de akár letális is lehet az adult egyedekre. Vizsgálatunk fő célja a tiszai ingola hazai állományainak felmérése volt. A mintázott vízfolyásokat négy nagy régióra (Bódva vízgyűjtő, Hernád vízgyűjtő, Bodrog vízgyűjtő terület, Felső-Tisza) osztottuk, melyek közül háromban megtaláltuk a tiszai ingola egyedeit. A régiókon belül azonban a vízfolyások nem mutatnak egységes képet az ingolapopulációk állapotáról. Csupán három vízfolyás esetében (Bózsva, Kemence-patak, Tohonya-patak) kerültek elő az ingola több korosztályának egyedei is, ami egy aktív szaporodó állomány jelenlétét indikálja. Azonban a Kemence-patak esetén szennyezőforrások jelenlétét észleltük, továbbá a fent említett parazitát is ebből a vízfolyásból írták le. Ezek mind bizonytalanná tehetik a populáció jövőjét. Ugyanakkor a többi vízfolyásban még ennél is sérülékenyebbnek ítéljük meg a populációkat, melynek hátterében a fent ismertetett veszélyeztető tényezők mellett a felelőtlen és túlzott mértékű pisztráng (sebes pisztráng - Salmo trutta Linnaeus, 1758 és szivárványos pisztráng – Oncorhynchus mykiss Walbaum, 1792) telepítések állnak.