A 18-19. századi Miskolc keresztnévhasználatának felekezeti, etnikai és társadalmi jellegzetességei

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Értekezésem elkészítésekor kettős célt tűztem ki. Egyfelől egyetlen város, Miskolc 18–19. századi keresztneveit kívántam bemutatni felekezetek szerint. Másrészt a lokális sajátosságok ábrázolásán túl átfogóbb, általános kérdésekre is kerestem a választ, úgymint a felekezeti névhasználat megbomlásának időbeli meghatározására és okaira, a névöröklés felekezeti tulajdonságaira, az eltérő névminták működtetésére és egymásra hatására, a többnyelvűség szerepére a keresztnév használatban és meghatározott társadalmi folyamatok (asszimiláció és polgárosodás) megjelenésére névalakító tényezőként. Témaválasztásommal csatlakozni kívánok a névtani szakirodalomban jellemző, az egyes települések, kisebb régiók névanyagát feltáró és elemző munkákhoz. A felekezeti névhasználat vizsgálata azért ígérkezett lényeges kutatási feladatnak, mert a keresztnevek vallási irányzatokhoz kötődése, majd fellazulása elfogadott tény a szakirodalomban, azonban keveset tudunk annak mikéntjéről, névrendszeren belüli és kívüli okairól. I have two aims with my Ph.D. thesis. On the one hand I wish to show the Christian names of Miskolc in the 18th and 19th centuries according to denominations. On the other hand beyond representing local characteristics, I have been looking for answers to general questions like reasons and date of the denominational name uses' breaking up, denominational characteristic features of name inheritance, functioning of different name samples and their influence on each other, role of multilinguality in the use of Christian names and appearance of definite social processes — like assimilation and civilization — as name forming factors. With my topic I intend to join the papers in onomastics that analyse and explore the name material of certain settlements and smaller regions. Investigating the denominational use of names seemed to be a substantial topic of research as both the affection of Christian names for different denominations and the loosening of their connection are established facts in the special literature, although we know little about their reasons inside the name system and outside of it.

Leírás
Kulcsszavak
keresztnév, Christian name, névöröklés felekezeti tulajdonságai, denominational characteristic features of name inheritance
Forrás