A vadászbűncselekmények bizonyításának kérdései
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A vadászat napjainkban is kiemelt jelentőséggel bír, az ökológiai egyensúly megőrzésének nélkülözhetetlen eleme. A tevékenységnek nem egyedüli célját képezi a vad elejtése, az ehhez vezető útnak a megélése, a várakozás, az ennek során felmerülő, egyedülálló helyzetek azok, amelyek fontos részei a tevékenységnek, a vadászszenvedélynek. Mindez önmagában nem tekinthető bűnös cselekménynek, a vadásznak annyi vad elejtésére van lehetősége, amennyit a jogszabályok biztosítanak, ezen előírások pedig az ökológiai érdekekre tekintettel kerültek kialakítására. Bűnt előidéző elemmé abban az esetben válhat, amennyiben az elkövető a szabályok betartására nem törekszik. Dolgozatom során a vadászattal összefüggő foglalkozáshoz körében elkövetett veszélyeztetés esetkörét vizsgálom, az ilyen jellegű vadászbűncselekmények büntetőeljárásai során történő bizonyításra, illetve ennek kérdéseire, főbb szempontjaira helyezem a hangsúlyt. Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás betöltse feladatát nemcsak anyagi és eljárásjogi szabályok kellenek, hanem igazgatási előírások, valamint szakterületek vizsgálata is. Mindez a komplex, összetett vizsgálódás fontos ahhoz, hogy a bíróság igazságszolgáltatási kötelezettségének eleget tudjon tenni.