A különleges jogrend hatása a gyógyszeriparra egészségügyi veszélyhelyzet idején

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
  1. március 11-én a Kormány a terjedő koronavírus-járvány miatt a teljes országra kiterjedő egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett ki, ezzel Magyarországon különleges jogrend lépett életbe. A járványmegfékezés érdekében hozott intézkedések felforgatták a mindennapi életet, a cégek, intézmények működését. A diplomadolgozatomban azt vizsgálom, hogy a különleges jogrend, ezen belül is az egészségügyi veszélyhelyzet milyen hatással volt a gyógyszeriparra. Elsősorban a gyógyszeralapanyag gyártókra, azon belül is a plazmaközpontokra koncentrálok. Mivel centrumvezető vagyok egy plazmaközpontban, személyesen éltem át a COVID-19 pandémia alatti egészségügyi veszélyhelyzeti jogrend hatásait. A pandémia során a fent említett problémák megjelentek a plazmaközpont összes szervezeti egységében, úgymint a készletgazdálkodás, a HR, a pénzügy, a minőségbiztosítás, valamint az orvosszakmai, a menedzsment és a jogi szabályozási területen. Ezeken keresztül mutatom be a plazmaközpontokra nehezülő jogrendi hatásokat az egészségügyi veszélyhelyzet idején, valamint megoldási javaslatokat mutatok be, hogy egy esetleges újabb egészségügyi veszélyhelyzet bevezetésekor hogyan lehetne hatékonyabb rendszert működtetni.
Leírás
Kulcsszavak
veszélyhelyzet, egészségügy, plazmaközpont
Forrás