A huszadik század második felében több nemzetgazdaság esetében mentek végbe olyan változások, amelyeknek köszönhetően mára a világ legnagyobb országaivá nőtték ki magukat. Kiváló példa erre Dél-Korea esete, ahol alig ötven év alatt a mélyszegénységből a világ egyik legversenyképesebb centruma jött létre. Ugyanakkor napjainkra egyre több fejlődő ország vált meghatározóvá a világgazdaságban – közöttük talán legkiemelkedőbb Kína, míg más országok esetében továbbra is állandó mélyszegénység és a nyomor képe tárul elénk, így egyre nagyobb figyelem jut a gazdasági növekedés mögött húzódó folyamatok vizsgálatára. Ennek jegyében célul tűztem ki a dél-koreai fejlődés vizsgálatát, hogy feltárjam azokat a legfontosabb növekedési motívumokat és gazdasági tényezőket, amelyek kulcsfontosságúak voltak a gazdaság sikereiben, és amelyek más országok esetében is azok lehetnek. Ezen faktorok a stabilitást megteremtő gazdaságpolitika, a humánerőforrás és az iparpolitika voltak Dél-Korea esetében. Ezt következően pedig a tanulmányaim során csak elméleti szinten tanult Solow modellt szerettem volna a gyakorlatban is alkalmazni, így a növekedéselszámolás humán tőkével kiegészített modelljének segítségével Dél-Korea, Kína és a fekete-afrikai országok adatait teszteltem, hogy megvizsgáljam, mi a szerepe a feltárt tényezőknek ezekben az országokban. Végezetül pedig a makropolitika növekedésre gyakorolt szerepét vizsgáltam korrelációs és regressziós vizsgálatok segítségével. Hipotéziseimet az adott tényező gazdasági növekedésre gyakorolt hatásaira fogalmaztam meg, amelyek részben beigazolódtak munkám során. Összességében sikeresnek tekintem kutatásom, hiszen összefüggést találtam az általam vizsgált tényezők és nemzetgazdaságok növekedése között, illetve sikerült a gyakorlatban is tesztelnem egy olyan modellt, amellyel eddig csak elméletben találkoztam. Azonban a témát még nem tekintem lezártnak, hiszen érdemes az egyes tényezőket a jövőben részletesebben is megvizsgálni.