Kondizni vidéken - egy vidéki konditerem sajátosságai
Absztrakt
Kutatásom célja, hogy feltárja egy vidéki, város jellegű település konditermének sajátosságait, látogatottsága, a látogatók és a terem közötti kapcsolat, a látogatók attitűdjei szempontjából. Milyenek ezeknek a különbségeknek a nagyságát és hogy az eltérő színvonalú konditermekben, hogyan reagálnak a vendégek az esetleges hiányosságokra, illetve hogyan változik, felszereltségtől függően, a vendégkör embertípusainak összetétele. Továbbá azt, hogy egy olyan sportoló számára, aki komolyan veszi az edzést, jelente-e hátrányt, vidéken edzeni, nagyvárosi sporttársaival szemben. Kutatómunkám módszertanának a kérdőívezést választottam, hisz ez bizonyult a legmegfelelőbbnek a vizsgálat tárgyának felderítésére, részletekre való kitérésre egy nagyobb sokaság körében. A kérdőívezés során önállóan szerkesztett kérdőívet használtam fel, melynek dimenzióit a szakirodalmi áttekintés alapján állítottam össze. Emellett a megfigyelést végeztem mindkét konditeremben, melynek eredményéit összevetve tudtam levonni fontos, a kutatás témájához kapcsolódó következtetéseket. Ahogy a fentiekből kiderül a konditermek mind funkciójuk, szolgáltatásaik, használóik, felszereltségük, strukturális felépítésük szempontjából rengeteget változtak az idők során és még ma is különböznek egymástól ezen szempontok alapján. Ezen a különbségek igencsak előjöttek a kutatásom során is. Kezdve a termek felszereltségétől, a szolgáltatásokon át, egészen a többletfunkciókig, melyek pozitív és negatív aspektusai elemzésre kerültek. A vizsgálatom eredményei alapján megállapításra került, hogy a két terem közötti különbség már bármilyen edzés megkezdése előtt szembetűnik a tagok egymáshoz való viszonyát illetően. A vidéki terem használói közvetlenebbek, tudják egymás nevét, érkezéskor kézfogással üdvözlik egymást a férfiak, míg a debreceni teremben sokszor vissza sem köszönnek az öltözőbe való belépést követően. Infrastruktúrális szempontból a vidéki terem elmaradottabb, korszerűtlenebb, de erőemelő egyesület révén lehetőséget ad számos speciális edzéstípusra, mely egy hagyományos, sokkal modernebb, jobban felszereltebb teremben nem valósulhat meg. Szintén felszerelési hiányosságnak tekinthető, a mátészalkai teremben lévő edzők csekély száma, ami potenciális tagoknak olyan fajta szolgáltatásbéli hiányosság lehet, ami eltántorítja őket attól, hogy ott edzenek. Szintén lemaradottságnak tekinthető a szolgáltatások csekély száma, illetve a tény, hogy nem árusítanak semmiféle táplálékkiegészítőt vagy edzés szükséges kiegészítőket, felszereléseket. Ezeknek a hiánya nem csak a terem nyújtotta lehetőségek számát csökkenti, de jelentős potenciális bevételek sem kerülnek a kasszába hiányuk miatt. A szakdolgozat bevezetésében felvetett kérdésekre és problémákra, melyek a szöveg korábbi részeiben olvashatóak, sikerült mind választ, illetve lehetséges megoldási lehetőséget felvetnem kutatásom végeztével, amiket a kérdőívezésből származó eredményeimmel és megfigyelési tapasztalataimmal hoztam létre.