Hazánk egyik legismertebb vadászható madárfaja a fácán (Phasianus colchicus L.). Idegenhonos származása ellenére, a hazánkba történő betelepítése után, kiváló adaptációs képességének köszönhetően az egyik legfontosabb vadfajjá nőtte ki magát, elsősorban az apróvadas jellegű vadgazdálkodási területeken. Polifág madár révén az ország egész területén megtalálható, azonban az átalakult mezőgazdasági technológia miatt állománya drasztikusan visszaesett az 1970-es évekhez képest, ami a különböző apróvadfajok fénykora is volt egyben.

Napjainkban számos vadgazdálkodási egység próbálkozik helyreállítani a vad fácán populáció létszámát az intenzív kibocsájtásból származó nevelt madarakkal, miközben a vadon élő törzsállomány egyedszáma továbbra is stagnál vagy visszaesést mutat. Probléma a gyenge genetikával rendelkező nevelt fácánok kihelyezése a vadgazdálkodási területekre, valamint a tojóknál a kotló ösztön eltűnése, aminek következtében a törzsállomány reprodukciós képessége tovább romlik. Ebben nyújthatna segítséget a pulykakotlóssal történő fácánnevelés, amely az alacsony beruházási költségek mellett, nagy élőerőt kíván a vadásztársaságoktól az első 21 nap során.

Az általam vizsgált fácánnevelési módszer 89%-os hatékonyságot ért el az előnevelés során, és a területre kihelyezett nevelt állomány számos etológiai hasonlóságot mutatott a természetes szaporulatból származó fácánokkal. Megvizsgáltam továbbá, hogy ezzel a nevelési metódussal mekkora mortalitással kell számolni az adaptáció során és melyik elhullási forma a legjellemzőbb a kritikus első két nap alkalmával. Ezek mellett kutatásom kiterjed arra is, mekkora anyagi deficitet jelent a fácán csibék pulyka kotlósokhoz való szoktatása a vadgazdálkodási egységeknek.

Összességében elmondható, hogy az ilyen jellegű tartástechnológiára való átállás csekély anyagi hátrányt okoz, ezt azonban kompenzálja az ily módon nevelt fácán csibék kiemelkedő egyedi teljesítménye.