A szoftver jogi oltalmának és felhasználásának kérdései

Dátum
2011-03-03T15:51:06Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A jogtudománynak és a joggyakorlatnak olyan új kihívásokkal kell szembenéznie, melyeket a modern információs társadalom hatásai indukálnak. A szellemi alkotásokra vonatkozó vagyoni értékű jogok szerepe nagymértékben megnövekedett az új műfaj, a szoftver és a hozzá kapcsolódó terjesztési technikák (digitális rögzítés, Internet, stb.) megjelenését követően. Ezért gondolom úgy, hogy nem csak érdemes és fontos ezzel a témával foglalkozni, de legalább ennyire hasznos is. A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás oldhatja csak meg a szellemi alkotás szerzőjének és az alkotás felhasználójának érdekei közötti konfliktusokat, valamint új alkotások létrejöttét ösztönözheti. Ennek megvalósulása azonban, azt gondolom, még hátra van. Hazánkban jelenleg az 1999. évi LXXVI. törvény szabályozza a szerzői joghoz kapcsolódó kérdéseket.

Leírás
Kulcsszavak
szoftver, jogi oltalom
Forrás