Az ügyész eljárási jogosultságai a büntető perben
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom középpontjában az ügyészi tevékenység áll, melynek bemutatása során törekedtem arra, hogy a büntetőeljárás kezdetétől egészen annak befejezéséig ismertessem az ügyész kötelezettségeit, illetve jogosultságait. Mindezek előtt azonban fontosnak tartottam azt, hogy az ügyészség kialakulását, valamint szervezetét is szemléltessem annak érdekében, hogy egy egységes képet kapjunk az ügyész, ügyészség elhelyezkedéséről az igazságszolgáltatásban. Ennek megfelelően szó esik többek között az ügyész kezdetleges tevékenységéhez kapcsolódó feladatairól, valamint arról, hogy az intézmény megfelelő működéséhez milyen szervezetrendszer kiépítése szükséges. Ezután kezdtem bele fő témámba, amelynek kifejtése során részletesen ismertetésre került az ügyész jogköre az előkészítő eljárástól, a vádemelésen át, egészen a bűnügyi felügyeletig.