9639552275

Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Esther Jungreis nem sokkal a második világháború előtt született Magyarországon, egy nagy rabbidinasztia tagjaként. 1944-ben apjának, Szeged főrabbijának bejárása volt a zsidó munkaszolgálatosok gyűjtőtáborába. Útjaira magával vitte a kis Esztert és bátyját, akik gyógyszert, ételt és leveleket csempésztek be a táborba. A család maga is megjárta Bergen-Belsent, s életben maradt tagjai a háború után kivándoroltak Amerikába. Esther Jungreis ma ismert személyiség: a Hinéni nevű lelki segélyszervezet alapítója és elnöke, tórát oktat heti televíziós műsorában és rovata van a világ legnagyobb angol nyelvű zsidó lapjában, a Jewish Pressben. Ennek a rendkívüli nőnek az életéről, életfelfogásáról szól az Elhivatott élet, amely valóságos sikerkönyv lett, és számos nyelvre lefordították. A szerző élete fő céljának korunk legnagyobb veszélye, a lelki kiüresedés elleni harcot tekinti. A könyv egyes fejezetei egyebek mellett a Tóra olyan alapgondolataival foglalkoznak, mint a felelősség, adakozás, imádkozás, megbocsátás, könyörületesség. Jungreis rebecen a judaizmusban járatlan olvasókhoz is szólni kíván, ezért semmilyen vallásos előismeretet nem feltételez, közérthetően, szemléletesen ír. A könyv által feszegetett problémák mindannyiunkat - hívőket és nem hívőket, zsidókat és nem zsidókat egyaránt - érintenek.

Leírás
Kulcsszavak
Forrás
Gyűjtemények