A fizetésképtelenségi eljárások problematikái, kiemelten a felszámolási eljárás

Dátum
2013-02-01T09:04:54Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Csőd, felszámolás, végelszámolás. Napjainkban gyakran hallott fogalmak, melyek jelentésével azonban kevesen vannak tisztában. A jelenleg fennálló gazdasági helyzetben, elhúzódó világgazdasági válságban, mely több tízezer cég megszűnését hozta magával hazánkban is, szükséges lenne, hogy ezen fogalmak jelentéséről legalább a gazdasági életben tevékenyen résztvevők pontos ismeretekkel rendelkezzenek. Munkám során azonban sajnos évről évre azt tapasztalom, hogy gyakran a cégek képviselői sincsenek tisztában azzal, milyen módon is kerülhet sor egy társaság megszűnésére, nem értik, hogyan került a vezetésük alatt álló társaság adott esetben felszámolás alá. Egy működő piacgazdaság természetes velejárója új gazdálkodó szervezetek alakulása, átalakulása, de ugyanúgy azok megszűnése is, mely történhet saját elhatározásból, ill. attól függetlenül. Valamennyi piacgazdaságban előfordul, hogy a társaságok rosszul mérik fel az adott lehetőségeiket, nem gazdálkodnak megfelelően, ezért tartósan vagy átmenetileg nehéz helyzetbe kerülnek, és e helyzet rendezése törvényi szabályozást igényel. Dolgozatomban rövid történeti áttekintést követően a fizetésképtelenségi eljárások közül a felszámolási eljárást kívánom bemutatni a hatályos jogi rendelkezések alapján. A dolgozatban kísérletet teszek a szabályok gyakorlatias ismertetésére, valamint az azok alkalmazása során jelentkező, általam vélt problémák bemutatására ill. megoldására.

Leírás
Kulcsszavak
fizetésképtelenségi eljárás, felszámolás
Forrás