Az emberiség történelmében az állattartó kultúra évezredeken keresztül kizárólag a legelőre hagyatkozott. Annak ellenére, hogy idővel más takarmányforrások is számításba jöttek – a világ számos részén még napjainkban is –, elsődlegesen az állatállomány takarmányozása a legeltetésen nyugszik. Az idő múltával megváltozott, illetve bővült a gyep iránti igény köre és a hasznosítás módja. A mai világban együtt él a múlt örökségeként a legeltetéses állattartás ősi formája, a nomád pásztorkodás és a több szerepet ellátni képes mezőgazdaság gyepek iránt támasztott igény, ami már a társadalmi feltételekre helyezi a hangsúlyt a gazdasági helyett. A gyephasznosítás múltbeli rendeltetésén túl mind nagyobb szerepet játszik az erózióvédelemben, a biodiverzitás fenntartásában, a talaj termőképességének javításában és a szociális-kulturális érdekkörben. Ez utóbbi iránt egyre nagyobb a társadalom érdeklődése. Összeállításunkban a legelőt, mint „természet adta adományt” három szempontból vesszük számításba, ami a mezőgazdasági kultúra történetében tetten érhető: művelési ág, természetes növénytakaró, társadalmi szerveződés színtere.